Szentendrei Körkép+

Verseghi-Nagy Miklós: kis túlzással szinte futószalagon adjuk át a megújult utcákat. Sikeres volt az idei árvízvédelmi gyakorlat, a 333 méter hosszú mobil árvízvédelmi falat rekordgyorsasággal, másfél óra alatt felállították. Átneveztek több szentendrei közterületet is a városvezetők a múlt csütörtöki testületi ülésen. Leállították az útépítést a Fürj utcában, mert egyes közműelemek nem ott helyezkednek el, ahol azt a szolgáltató előzetesen jelezte - szentendre.hu. Alacsony kihasználtság miatt nem indít több éjszakai járatot a Volánbusz a Dunakanyarba. Napokon belül elkészül az út helyreállítása a Hamvas Béla utcában történt korábbi csőtörés után. Kijelölte a kerti zöldhulladék begyűjtésének őszi ütemezését a VSZ NZRT. Jelentős turisztikai fejlesztésben részesül Szentendre az elkövetkezendő időszakban - mondta Hadházy Sándor. A Duna korzón sétányt, köztéri bútorokat, parkokat építenek és növényeket telepítenek. A Szentendrei Képtár rekonstrukciója két milliárd forintból valósul meg, a Skanzen fejlesztésére 1 milliárd forint jut. A Vizes Nyolcas Uszoda és Szabadidőközpont nyerte A legkisebb fürdők kategóriáját idén, Az év fürdője versenyen – turizmus.com. Szentendrei Körkép+ www.endreikorkep.blog.hu facebook.com/SzentendreiKorkep

közélet szentendre volánbusz megszűnt dunakanyar éjszakai buszjárat

Nem indul több éjszakai busz a Dunakanyarba

Szentendrei Körkép+
2017. szeptember 18. 18:09
Nem indul több éjszakai busz a Dunakanyarba

A Volánbusz az alacsony kihasználtság miatt döntött a megszüntetés mellett.

Szólj hozzá!