Szentendrei Körkép+

booked.net

Jövő héten folytatódik a szúnyoggyérítés Szentendrén: a földi kémiai védekezés július 16-án, kedden napnyugta után, a légi kémiai védekezés július 17-én, szerdán napnyugta előtt lesz. Harmadik alkalommal vehette át a Családbarát munkahely díjat a szentendrei önkormányzat. A tervezettnél később készül el az új extrémsport pálya a Kőzúzó utcánál - közölték a szervezők a Facebookon. Eredetileg július 13-án avatták volna fel a betonpályát, de az építkezés a jövőhét végéig biztosan eltart. Megújul a Péter Pál templom tornya a Kucsera Ferenc utcában: őszig teljes kőrestaurálás történik, kicserélik a zsindelyt és az újjáépített részt lefestik - szentendre.hu. A Társaság az Élhető Szentendréért Egyesület önkormányzati képviselőjét, Fülöp Zsoltot támogatja közös polgármester-jelöltként Szentendrén a Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum is. Az erről szóló megállapodás alapján a TESZ jelöltjeként indulnak az ellenzéki pártok helyi politikusai és párton kívüli civilek is - ezt Fülöp Zsolt jelentette be szerda délelőtt a Városháza előtt tartott sajtótájékoztatón. Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából nyílt pályázatot hirdet a MANK Nonprofit Kft. alkotó- és előadóművészek számára. Ismeretlenek fagyállóval mérgezik a kutyákat és macskákat Szentendrén és környékén, Budakalászon és Surányban is volt eset. A kutyatulajdonosok sorra figyelmeztetik egymást a veszélyről: A közösségi oldalakon, csoportokban kiírt beszámolók szerint fagyálló folyadékkal átitatott ételt szórnak ki, amitől több háziállat is súlyosan megbetegedett, vagy elpusztult. Szentendrei kötődésű művészek pihenőgubói is helyet kapnak a megújuló szentendrei Postás strandon. Az újjászületett szabadstrandot és a mellette lévő területet a július 20-21-i Ister Napokon adják át. A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) csaknem 100 millió forintos támogatásával többek között felújítják a játszóteret, árdákat építenek, kerékpáros pihenőt és fitneszparkot alakítanak ki, a part közelében pedig öltözők, tusolók épülnek. Július 20-21-én rendezik meg idén a több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Ister Napokat, vagyis a Duna ünnepét. Idén már két helyszínen, a Postás strandon és a Duna korzón is várják a látogatókat a vízi és vízparti programok. A héten véget ér a Solar Decathlon Europe 2019 nemzetközi innovációs házépítő verseny Szentendrén. Az ÉMI Tudományos és Technológiai Ipari Parkjában több száz, magyar és külföldi egyetemista építi fel a jövő házait. A felépülő mintaházakat július 13-tól tekinthetik meg az érdeklődők. Szentendrei Körkép+ www.endreikorkep.blog.hu facebook.com/SzentendreiKorkep
Szerelmes Farsang - mától ismét nyitva a Skanzen

Szerelmes Farsang - mától ismét nyitva a Skanzen

Szentendrei Körkép+ 2015. február 14. 12:07

Szerelmes köntösbe bújtatott farsangi népszokásokkal nyitja meg idei évét a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum szombaton.

skanzen_balint_lead.jpg

Arnóti Edit sajtóreferens a távirati irodának elmondta, hogy bár az angolszász területről átvett Valentin- vagy Bálint-napi szokások viszonylag új keletűek Magyarországon, és nem részei a magyar néphagyományoknak, a farsang és a Bálint-nap egybeesésének apropóján a szerelemmel kapcsolatos a népszokások is fókuszba kerülnek.

Hozzátette: a szerelem témája nem idegen a magyar farsangi hagyományoktól, hiszen az udvarlás, a párválasztás és főképp a házasságkötések, lakodalmak legfőbb ideje a farsang időszaka volt. A hosszú téli estéken tartott mulatozások a fonóban, a pajkos játékok, a rejtetten erotikus töltetű dalok éneklése, a tánc nyújtotta testi közelség sok-sok szerelmi kapcsolat katalizátoraként szolgált – magyarázta az intézmény munkatársa.

Akinek eddig nem sikerült meglelnie kedvesét, az most népi bűbáj segítségével megtalálhatja párját – mondta Arnóti Edit, hozzátéve, hogy a skanzen boszorkánykonyhájában szerelemkeltő és szerelmi bánatot gyógyító bájital készül, de beavatják az érdeklődőket a szerelmeslevél nevű sütemény készítésének rejtelmeibe, s a két nap során óriás bábok szerelmes jelenetei is színesítik a szabadtéri néprajzi múzeum farsangját.

A programok felidézik a farsangi alakoskodás szokását is, amikor a legények mókás, olykor rémisztő maskarát öltöttek fel mások szórakoztatására, riogatására, de fontos eleme a hétvégének a télbúcsúztatás is – emelte ki a skanzen munkatársa. A hosszú telet megelégelve farsang végén téltemetést tartottak, s „mi is meggyújtjuk a téltemető máglyát, arra biztatva mindenkit, hogy vesse papírra mindazt, amitől szeretne megszabadulni, és dobja a lángok közé”.

A gasztronómiai kínálatban ezúttal két hagyományos farsangi étel, a böjti molnárkalács és a csörögefánk kerül a középpontba.

PROGRAMOK

Mókás télbúcsúztatás (Magtár előtt)
- 11 és 13 órától Cibere vajda és Konc király küzdelme – ügyességi vetélkedő
- 15 órakor téltemetés a máglya tüzénél
Farsangi furmányságok
 (Tállyai lakóház)
- papírálarc-készítés
- poháralátét-készítés
Szerelmes bábok 
(Magtár előtt)
- délelőtt szerelmes bábjáték óriás bábokkal
Szakítópróba
 (Filkeházi lakóház)
- páros vetélkedő nem csak pároknak!
Boszorkánykonyha 
(Gyöngyösi iparosház)
- Bűbájos füvek, szerelmi bűbájok
Farsangi alakoskodás, farsangjárás 
(Nemesradnóti udvar, imolai istálló)
- népi ügyességek és furfangosságok
Hagyományos konyha 
(Mádi kereskedőház)
- Szerelmes levél-készítés
Hagyományos konyha 
(Nemesradnóti lakóház)
- Molnárkalács-készítés
Ünnepi étkek 
(Erdőhorváti lakóház)
- farsangi csörögefánk-készítés

Étkezési, vásárlási lehetőség
- Mádi borozó 
- forralt bor, téli teák, kávé, libazsíros kenyér, kenyérlángos,
pékáru ( rétes, pogácsa, kakaós csiga )

Kiállítások
- Ajándék a frontról 
(Galéria)
- A bárányok nem hallgatnak 
(Magtár)

forrás: MTI, Skanzen.hu

Szerelmes Farsang - mától ismét nyitva a Skanzen Tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://endreikorkep.blog.hu/api/trackback/id/tr257174405

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.