Már elkészült a Belgrád székesegyház és a végéhez közeledik a Pozsarevacska templom homlokzatfelújítása is.
Folyamatosan dolgoznak Szentendrén a szerb egyház tulajdonába tartozó épületek felújításán, erre több mint 700 millió forint jut. A kormány támogatásával két templom is megújul, ezekhez jelentős állami támogatást kapott a Budai Szerb Ortodox Egyházmegye.
A Szábornát, vagyis a Belgrád székesegyházat összesen 64 millió forintból restaurálta az Addig Amíg Kft. és a Rézműhely Kft. A homlokzatfelújítás és a tetőszerkezet megújítása karácsonyra befejeződött, ismét teljes pompájában látható a templom - mondta a szentendre.hu-nak a Szerb Egyházi Múzeum vezetője. Vukovits Koszta hangsúlyozta: Magyarországon más településeken is megújulnak a szerb templomok, de ezek között is Szentendre kiemelt helyen szerepel. Mint mondta,
hamarosan elkészül a Bükkös-patak mellett álló Pozsarevacska templom homlokzata is.
Ezt 29 milliós költséggel újítja fel szintén az Addig Amíg Kft. A régóta időszerű rekonstrukció során a korábbinál világosabb, meleg sárga színt kap a templomépület, a szín meghatározását falkutatások előzték meg, ugyanúgy mint a Belgrád székesegyháznál.
A Belgrád székesegyház 48 méter magas, főhomlokzati harangtornya, a szentendrei tornyok közül a legmagasabb.
Fotó: keptar.oszk.hu
Eközben még tart a Bogdányi úti Preobrazsenszka templom ikonosztázának megújítása. A nyár folyamán újvidéki restaurátorok dolgoztak itt, ugyanis az ikonosztáz a Vajdasági Tartományi Kormány és a Tartományi Műemlékvédelmi Hivatal restaurátor műhelyének támogatásával készül el jövő év augusztusáig. A restaurátorcsoport 2019 tavaszán érkezik ismét Szentendrére; az ikonok teljes körű felújításon esnek át, és még az ikonosztáz szerkezetén lévő applikációkon is dolgozniuk kell a restaurátoroknak - tette hozzá a Szerb Egyházi Múzeum vezetője.
Májusban nyithat a Szerb Egyházi Múzeum
Az egyházi épületek felújításai között a legnagyobb projekt a múzeum bővítése és korszerűsítése, mondta Vukovits Koszta. A Fő terén álló volt szerb felekezeti iskola, majd tanítóképző épülete a régi és az új szárnnyal újul meg, ide kerül át az intézmény új állandó kiállítása. Összesen 1600 négyzetméter alapterülete lesz a múzeumnak: létrejön egy időszaki kiállítások befogadására is alkalmas rendezvény- és kiállítótér, valamint egy multimediális központ is. A múzeumi raktár, a levéltár, illetve az egyházmegyei könyvtár átrendezve ugyan, de a régi helyén marad. A beruházás az Emberi Erőforrások Minisztériumának 465 millió forintos támogatásából valósul meg.
A múzeum látványterve. Még több fotó a Stoa Studio honlapján érhető el.
Hozzászólások