Szentendrei Körkép+

booked.net

Gyakorlat miatt fokozott katonai járműforgalom lesz vasárnap és hétfőn több forgalmas útszakaszon – közölte a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia szerdán a Facebook-oldalán. Tájékoztatásuk szerint vasárnap 8 óra és 11 óra között, valamint hétfőn 5 óra és 9 óra között gyakorlaton részt vevő katonák és technikai eszközök átcsoportosítása zajlik a Szentendre – 11-es főút – M0 – M5 autópálya – örkényi lehajtó – 5-ös főút – Táborfalva útvonalon. A téli útviszonyok miatt csúszik vagy elmarad a hulladékszállítás a héten több szentendrei utcában is - közölte a Városi Szolgáltató Nonprofit Zrt. December 7-én lakossági fórumot szervez az önkormányzat a szentendréhez tervezett hídról, amely az EuroVelo 6 nemzetközi kerékpárút részeként épül majd Szentendre és Szigetmonostor között. 2×3 sávosra bővül a 11-es főút Szentendre határától az Omszki-tóig, a beruházás várhatóan 2020 szeptemberében kezdődik - jelentette be Fülöp Zsolt polgármester. Azt is mondta: a főút szentendrei szakaszán újabb két gyalogátkelőnél alakítanak ki jelzőlámpákat kb. 20 millió forintból, ezt a jövő évi költségvetésbe tervezik be. Az adventi népszokásokat eleveníti fel a Skanzen két hétvégén. December 7-én és 8-án, valamint 14-én és 15-én betlehemezés, mézeskalács- és szaloncukorkészítés is várja az érdeklődőket a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban. Takarékossági okokból jövőre elmarad a Városi Jelmezbál és a Farsangfarka Fesztivál, a legnépszerűbb rendezvényeket azonban 2020-ban is megtartják - közölte az önkormányzat. December 5-én 18 órától közmeghallgatást tart a képviselő-testület a Városháza dísztermében. December 31-ig az árvízvédelmi védmű védősávjának kialakítási, karbantartási munkáit végzik az Altiszti Akadémia mögötti gátszakaszon. A munkák idején időszakosan korlátozhatják a kerékpáros és gyalogos forgalmat - szentendre.hu. Szentendrei Körkép+ www.endreikorkep.blog.hu facebook.com/SzentendreiKorkep
Díjat kapott a Kucsera Ferenc utolsó napját bemutató Tekintetek című kisjátékfilm

Díjat kapott a Kucsera Ferenc utolsó napját bemutató Tekintetek című kisjátékfilm

Szentendrei Körkép+ 2019. december 03. 19:40

A 10. alkalommal megrendezett Mirabile Dictu - Nemzetközi Katolikus Filmfesztivál legjobb rövidfilmnek járó díját nyerte el Rómában - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.

Díjat kapott a Kucsera Ferenc utolsó napját bemutató Tekintetek című kisjátékfilm Tovább
Rendkívüli testületi ülés: Lakatos Judit a Kulturális Központ új ügyvezetője

Rendkívüli testületi ülés: Lakatos Judit a Kulturális Központ új ügyvezetője

Szentendrei Körkép+ 2019. október 31. 11:57

Solymosi Heléna általános ügyvezetői megbízatását október 31-én, közös megegyezéssel szüntette meg a képviselő-testület.

Rendkívüli testületi ülés: Lakatos Judit a Kulturális Központ új ügyvezetője Tovább
Móriczos diák nyerte a Stockholmi Ifjúsági Víz Díjat

Móriczos diák nyerte a Stockholmi Ifjúsági Víz Díjat

Szentendrei Körkép+ 2019. október 17. 19:05

Az elismerést Áder János köztársaság elnök adta át. Az 1997-ben alapított Stockholmi Ifjúsági Víz Díj versenyen világszerte több ezer 15 és 20 év közötti középiskolás fiatal vesz részt.

Móriczos diák nyerte a Stockholmi Ifjúsági Víz Díjat Tovább