Szentendrei Körkép+

booked.net

Elkészült a Szentendrét Budapesttel összekötő Euro Velo 6 kerékpárút 5,6 kilométer hosszú új szakaszát. A frissen elkészült nyomvonal a Dera-patak fölötti új – 36 méter hosszú – híddal indul, majd Szentendre külterületén halad Budakalász irányába. Lemondásra szólította fel a helyi Fidesz a szentendrei önkormányzat egyik képviselőjét, Hernádi Krisztinát, miután kiderült, hogy a Társaság az Élhető Szentendréért civil szervezet által delegált tag plágiumbotrányba keveredett - tv szentendre. A szeptember 9-i testületi ülésre Hernádi Krisztina saját munkájaként adott be egy előterjesztést “Szentendre Klímastratégiája” címmel, holott az csaknem teljes terjedelmében szó szerinti másolata a főváros 12. kerületének tíz évvel ezelőtti, hasonló tematikájú tanulmányának, amelyet az MTA Szociológiai Kutatóintézete készített. A plágium tényét Hernádi Krisztina egyébként nem cáfolta, csak annyit mondott, hogy “nem tartja élete művének a benyújtott stratégiát”. Megújul és bővül a HÉV-hálózat, emellett 54 korszerű szerelvény is érkezik 2025-ig - jelentette be a HÉV-beruházásokat ismertető szerdai sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős államtitkára. Leszállítják a maszk nélkül utazókat szeptember 15-től a Volánbusz és a MÁV-Start járműveiről - tájékoztatott szerdán a Volánbusz. A járványügyi helyzetre való tekintettel idén elmarad a Pilisi Tekerő, a Sportágválasztó Nap, valamint az Őrzők Napja és Autómentes Nap - közölte az önkormányzat. Forgalomszámlás kezdődött a számolj velünk 11-es projekt keretében a főút út Szentendrén átvezető szakaszán. A projektben a városban közlekedők közreműködésére is számít az önkormányzat. A cél: a 11-es út közlekedésének javítása, a szentendreiek igényeinek hatékony és biztonságos kiszolgálása. A Kulturális Örökség Napjaihoz csatlakozva szeptember 19-én színes művészeti programkínálattal várja látogatóit a MANK Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. a Szentendrei Régi Művésztelepen, a MANK Galériában és az ÚjMűhely Galériában. Szentendrei Körkép+ www.endreikorkep.blog.hu facebook.com/SzentendreiKorkep

Miakich Gábor még nem unta meg a politikát, sőt!

Miakich Gábor még nem unta meg a politikát, sőt!

Szentendrei Körkép+ 2014. augusztus 30. 15:29

Miakich Gábor, Szentendre egykori polgármestere a héten egyik Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy vissza kíván térni a közéletbe, és az októberi önkormányzati választásokon nem csak helyi képviselőjelöltként, hanem polgármester-jelöltként is megméretteti magát. Természetesen az MSZP színeiben.

Miakich Gábor még nem unta meg a politikát, sőt! Tovább
Verseghi-Nagy Miklós indul Dietz Ferenc helyett a polgármesteri székért

Verseghi-Nagy Miklós indul Dietz Ferenc helyett a polgármesteri székért

Szentendrei Körkép+ 2014. augusztus 12. 19:20

Gulyás Gergely az Országgyűlés alelnöke mutatta be szerdán Szentendrén a Fidesz-KDNP új polgármester-jelöltjét. A pártszövetség színeiben Verseghi-Nagy Miklós indul október 12-én a posztért.

Verseghi-Nagy Miklós indul Dietz Ferenc helyett a polgármesteri székért Tovább