2015-ben visszatér Szentendre belvárosába sokak kedvenc programsorozata, a Dumtsa Korzó. A rendezvény már május 1-jén kezdetét veszi és egészen október elejéig tart majd.
A fesztivál 2015-ös "plakátja" a napokban került fel az internetre
Fotó: Dumtsa Korzó Szentendre Facebook-oldala
Idén már negyedik alkalommal rendezik meg az időközben hagyománnyá vált, a város egyik leglátogatottabb, a turisták és helyiek körében is igencsak népszerű fesztiválját a Dumtsa Jenő utcában.
A Dumtsa Korzó 2012-ben civil kezdeményezésként indult, melynek szervezését a városvezetés 2014-ben, két sikeres év után a TDM Kft. szervezésébe helyezte át. Ugyan idén is ezzel a céggel köt megállapodást az önkormányzat, a TDM idén azonban átadja a szervezés jogát a Helvetia-Plusz Kft-nek egy megbízási szerződés keretében. Ennek köszönhetően újra nagyobb szerephez juthatnak a helyi civilek.
A rendezvény visszakapja régi nevét, így a tavalyi Dumtsa Forgatag helyett ismét a Dumtsa Korzó várja majd az érdeklődőket.
Sokan panaszkodtak korábban a rendezvényre
Korábban a környékbeli lakosság felszólalt a fesztivál miatt, végül szigorúbb szabályok mellett megszervezhették az eseményeket. Most újra egyeztettek a felek. Gerendás Gábor jegyző elmondta, egyedül a nyitva tartásban nem volt egységes a vélemény.
A legutóbbi, április 16-án tartott testületi-ülésen Magyar Judit MSZP-s képviselő aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy nem teljesen egyeznek az álláspontok. Mint fogalmazott,
nem lenne szerencsés, ha emiatt súlyos következményeket kellene a városnak felvállalnia.
Felvetésére a város jogtanácsosa válaszolt. Mérész Katalin elmondta, a megállapodás minden egyes pontját mérlegelték. Ha feljelentés érkezik, a bíróság rendszerint egyedileg vizsgálja az eseteket és például az egyéni és a közösségi érdek között is mérlegel.
Este 10 után nincs hangoskodás
A Dumtsa Korzó pénteken 12-23 óra között, szombaton 11-23 óra között, míg a hét utolsó napján 10-20 óra között lesz nyitva. A megállapodásban rögzítették, a koncerteknek este 10-ig be kell fejeződni, 11 óráig pedig be kell zárnia a vendéglátósoknak és árusoknak.
Fülöp Zsolt, a Társaság az Élhető Szentendréért képviselője az ülésen arra emlékeztetett, a két esztendővel ezelőtti egyeztetésen a rendezvényt kifogásoló családok elmondták, akár el is adnák az ingatlanjaikat. A polgármester felvetette annak ötletét, hogy az önkormányzat ezt a lehetőséget is vizsgálja meg az aktív vagyongazdálkodás jegyében, hiszen funkcióváltás történt a Dumtsa Jenő utcában. A korábban csendes közterület mára fesztiválok helyszíne lett. Az elképzeléssel Kun Csaba, a Városfejlesztési Bizottság elnöke is egyetértett.
A képviselőtestület egyhangú döntést hozott a Dumtsa Korzó megszervezéséről. Az esemény közösségi oldalán a szerdai napon már le is cserélték a borítóképet, mely hirdeti, május 1. és október 4. között minden hétvégén lesz utcafesztivál.
forrás: TV Szentendre