A bíróság 585 millió forint megfizetésére kötelezte a QualiTeam Consult Kft.-t.
Másodfokon teljes győzelmet aratott az uszodaperben Szentendre - írja a Szentendrei Hírek. A Fővárosi Törvényszék több mint félmilliárd forint megfizetésére kötelezte a Simon Péter vállalkozóhoz köthető QualiTeam Kft-t. A cég azonban ennyivel nem ússza meg a dolgot: a 2 millió forintos perköltséget is ők állják.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a szentendrei önkormányzat 2013 decemberében elengedte Simon Péter vállalkozó több mint fél milliárd forintos tartozását, aki akkoriban a városi projektiroda vezetőjeként, közalkalmazottként dolgozott. Simon a városi uszoda üzemeltetése során halmozta fel adósságát, de korábban a Kulcsár-féle brókerbotrány szereplőivel is üzletelt.
2014. január 30-án az önkormányzat képviselő-testülete ismét napirendre vette a Vizes Nyolcas Uszoda finanszírozásának ügyét, de korábbi határozatát akkor sem módosította. A Jobbik, a TESZ és az MSZP aznapra közös tüntetést szervezett a Városháza elé azzal a céllal, hogy a város a korábbi szakértői vizsgálat alapján hozott döntését megváltoztassa.
Mint ismert, az ügyben a 2014-es önkormányzati választások után állt be fordulat. Verseghi-Nagy Miklós nem sokkal a választási győzelem után ígéretet tett arra, hogy az önkormányzat jogi lépéseket tesz a QualiTeam Consult Kft-vel szembeni pénzügyi követeléseinek behajtása érdekében.
Szentendre Város Önkormányzata 2015. február 9-én be is nyújtotta a Fővárosi Törvényszékre az elhíresült 586 millió és kamatai tárgyában a bírósági keresetlevelet. A 2015. június 5-én hozott ítéletben a bíróság első fokon részben helyt adott a város követelésének, kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az önkormányzat részére 200.000.000 forintot és annak 2013. decemberétől számított késedelmi kamatait.
forrás: Szentendrei Hírek