Szentendrei Körkép+

booked.net

  • KRÓNIKA
  • MI ÉPÜL?
  • VÁROSHÁZ TÉR 3.
  • CIVIL
  • KULTURMIX
  • 11-ES ÚT
  • MEGÚJUL A HÉV-VÉGÁLLOMÁS
Hírek
Szentendrei Körkép+ www.endreikorkep.blog.hu facebook.com/SzentendreiKorkep
Ez már biztos: márciusra csúszik az Egres úti híd átépítése

Ez már biztos: márciusra csúszik az Egres úti híd átépítése

Szentendrei Körkép+ 2016. október 29. 16:44

Csak tavasszal indulhat a projekt, így a legtöbb helyen visszaáll a már megszokott közlekedés.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, Pismány több főútvonalán is új forgalmi rendet vezettek be még szeptemberben az Egres úti híd átépítésére, és részben az Egres úton év elején átadott óvoda miatt megnövekedett forgalomra hivatkozva. A híd felújítását az eredeti tervek szerint már szeptemberben el kellett volna kezdeni, az ezt elnyerő kivitelező viszont időközben visszalépett. Emiatt új pályázatot kellett kiírnia az önkormányzatnak, így

jelen állás szerint is leghamarabb csak 2017 márciusában indulhat a munka.

A több utcában átszervezett közlekedés sokak nemtetszését váltotta ki. Ennek oka többek között az, hogy például

az Eper utcában lakókat állításuk szerint meg sem kérdezték előzetesen a forgalmi rend módosításáról.

20161029_145047.jpg

Most még mindkét irányban lehet haladni a Barackos út alsó szakaszán

Fotó: Szentendrei Körkép+

A bizottsági ülésen és az azt megelőző fórumon az érintett lakók is részt vettek. Többen a Barackos út alsó szakaszának kétirányúsítását (lásd a fenti képen) kifogásolták: a keskeny úttest és a hiányzó járda miatt szerintük életveszélyes így a közlekedés. Az Eper utcaiak pedig már korábban petíciót nyújtottak be a polgármesternek a kétirányú közlekedés visszaállításáért.

A jelenleg érvényben lévő ideiglenes forgalmi rend már nem marad sokáig. A lakosság részéről érkező panaszok és az Egres úti híd felújításának csúszása miatt felülvizsgálták az egy hónapja bevezetett közlekedést. A bizottság tagjai végül azt a javaslatot fogadták el, hogy:

  • visszaállítják a Barackos út eredeti forgalmi rendjét a Törökvölgyi út és a 11-es főút közötti szakaszon
  • visszaáll az Eper utcában és a Jázmin utcában is a korábbi rend
  • felkérték a polgármestert, vizsgálják meg az Egres utat és a Sztaravodai utat összekötő földúton a szilárd burkolat kiépítését; ezzel csökkenthető lenne az Egres út és a Barackos út forgalma
  • maradjon 30 km/h-s sebességkorlátozás a Barackos úton

Sok vitát váltott ki a Nap utca - Szélkerék utca - Egres út háromszögben bevezetett kétirányú közlekedés is, mivel ezek az útvonalak szélességükből adódóan alkalmatlanok erre. Ráadásul sokan itt sem értesültek arról, hogy az önkormányzat miként fogja átszervezni a forgalmat. A lakók kérték az egyirányú közlekedés visszaállítását, és felhívták a figyelmet arra is, hogy a csapadékvíz elvezetésére is minél előbb megoldást kellene találni.

A bizottság végül ügy döntött, hogy az egyirányúsítást itt csak az Egres úti híd felújítása után fogják bevezetni. Emellett többek között felkérték Verseghi-Nagy Miklós polgármestert, hogy a Törökvölgyi út és az Egres út vízelvezetési problémájára is készítsenek terveket.

Szólj hozzá! közélet közlekedés átszervezés pismány egres úti hídépítés rendkívüli bizottsági ülés Tovább
Ez már biztos: márciusra csúszik az Egres úti híd átépítése Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Katasztrófavédelem: nem volt személyi sérültje a szentendrei áruháztűznek Katasztrófavédelem: nem volt személyi sérültje a szentendrei áruháztűznek
  • Megújulva várja a nyitást a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum Megújulva várja a nyitást a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum
  • Megújul a 11-es főút szentendrei szakasza Megújul a 11-es főút szentendrei szakasza
  • A Szentendrei Régi Művésztelep alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás A Szentendrei Régi Művésztelep alkotóinak munkáiból nyílt kiállítás
  • Fürjes Balázs: Megújul és bővül a HÉV-hálózat Fürjes Balázs: Megújul és bővül a HÉV-hálózat

A bejegyzés trackback címe:

https://endreikorkep.blog.hu/api/trackback/id/tr1911912495

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

FACEBOOK

Tovább a Facebook-ra

ÍRJON NEKÜNK!

Ha Önnek is van témaötlete, javaslata, vagy érdekes fotója, videója, melyről úgy gondolja, hogy érdemes lenne másokkal is megosztani, küldje el e-mailben a szentendreikorkepplusz@gmail.com címre.

ÚJ POSZT

  • Elindult az M0-s északi szakaszának megvalósítása

  • Bemutatták a szentendrei HÉV-végállomás terveit

TOP 5

  1. Most jön az igazi őrültek háza a budakalászi körforgalomnál 2017. május 14. 12:04Hatalmas dugókra lehet számítani május 16-tól, mivel az átépítés miatt megszűnik az M0-ásra vezető gyorsító sáv.
  2. Terrorizmusért elítélt férfi működtet gyros-büfét Szentendrén 2018. január 12. 09:32Cége jelentős adótartozást halmozott fel, a NAV nyomozást indított.
  3. Folyik a semmibe a több mint nyolc éve talált szentendrei termálvíz 2019. február 21. 07:36Még Dietz Ferenc polgármestersége idején bukkantak az 55 fokos vízre a Pap-sziget közelében.
  4. Holnap adják át a budakalászi körforgalmat 2017. június 08. 12:44Péntektől véget érhet az elmúlt hónapok, évek kínszenvedése a folyamatos dugók miatt.
  5. Turbó-körforgalom és zöldhullám: közlekedésfejlesztések a láthatáron 2015. október 22. 19:17Szentendrét érintő fontos közlekedés-fejlesztési kérdésekben egyeztetett a városvezetés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakembereivel. Hamarosan megoldódhat a zöldhullám kérdése is a 11-es főút városi...

IDŐJÁRÁS

 

forrás: Időkép.hu

PEMETE - Pest megye településtörténetéből

Nincs megjeleníthető elem

CÍMKÉK

11-es főút (40) agglomeráció (9) átadó (6) baleset (9) belváros (6) bkk (28) bkv (7) budakalász (11) budapest (17) civil (28) dmrv (9) dmrv zrt. (7) dumtsa korzó (10) duna (9) duna-part (6) dunakanyar (22) dunakorzó (29) ellenzék (10) építészet (9) eurovelo 6 (12) fejlesztések (137) felújítás (16) ferenczy múzeum (14) ferenczy múzeumi centrum (11) fesztivál (25) fidesz (6) fidesz szentendre (7) fontos (6) fülöp zsolt (13) H5-ös hév (33) havazás (7) hév (15) hév-végállomás (9) időjárás (16) innováció (7) ister napok (6) jegyvásárlás (7) jobbik (6) karbantartás (11) katasztrófavédelem (16) kék hírek (6) képviselő-testület (6) képzőművészet (7) kerékpáros híd (7) kerékpáros nyom (7) kerékpárút (12) kiállítás (34) koncert (13) körforgalom (9) kormány (9) koronavírus (24) közélet (386) közlekedés (86) közlemény (7) kultúra (127) lakossági fórum (6) m0 (10) magyar közút (12) mank (13) mank galéria (10) máv-hév zrt. (21) nyár (13) nyílt levél (7) omsz (6) önkormányzat (117) önkormányzati választás 2014 (7) önkormányzati választás 2019 (10) p+r parkoló (8) pályázat (9) párbeszéd szentendréért (7) polgármester (16) postás strand (14) pótlóbusz (7) program (101) rendőrség (17) révész máriusz (6) skanzen (36) solar decathlon europe 2019 (6) sport (10) szabadtéri néprajzi múzeum (10) szentendre (510) szentendrei hév (10) szentendrei kulturális központ (15) szentendrei régi művésztelep (7) szentendre éjjel-nappal nyitva (11) szilveszter (8) szúnyoggyérítés (7) támogatás (7) tarlós istván (6) társaság az élhető szentendréért (6) tél (10) testületi ülés (8) tesz (28) tiltakozás (6) török balázs (6) tüntetés (8) turizmus (13) tűz (10) útépítés (6) útfelújítás (10) v-8 (8) választás 2018 (12) városháza (15) városi szolgáltató (6) verseghi (12) verseghi-nagy miklós (34) volánbusz (17) Címkefelhő

ARCHÍV

  • 2022 február (1)
  • 2021 december (1)
  • 2021 augusztus (2)
  • 2021 április (4)
  • 2021 március (2)
  • 2021 február (1)
  • 2020 december (2)
  • 2020 november (2)
  • 2020 október (3)
  • 2020 szeptember (9)
  • 2020 augusztus (12)
  • 2020 július (9)
  • Tovább...

RSS

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
XML

hirfelhasznalo_mti.png

© 2013–2022    Szentendrei Körkép+    Minden jog fenntartva.
Kapcsolat:  Facebook  |  Email

süti beállítások módosítása
Dashboard