Az Önkormányzat megtiltaná, hogy hétfőtől csütörtökig virágok legyenek a Dumtsa Jenő utcában.
Békés demonstrációt jelentettek be civilek május 24-re, miután az Önkormányzat múlt héten végzést küldött a Dumtsa Korzó szervezőinek, hogy 5 napon belül távolítsák el az utcára kihelyezett virágokat és egyéb installációkat. A határozat szerint ugyanis ehhez a rendezvény nyitvatartási idején kívül, azaz hétfőtől csütörtökig közterület-foglalási engedély kellene.
A Dumtsa Korzót szervező, és egyben a virágokat adományozó Civin Jánost múlt héten a TV Szentendrének sikerült elérnie, aki azt mondta: jogászhoz fordult a kérdésben, aki szerint a jelenleg hatályos szabályozás szerint a virágok kihelyezéséhez nem szükséges közterület-foglalási engedély. Civin a városi tévének hozzátette: ebben az esetben elegendő egy beadványt írni a város főépítészének és főkertészének, ami elmondása alapján meg is történt.
A szerdára meghirdetett demonstráció szervezői a Facebookon azt írták: a Dumtsa virágait azért vették védelmük alá, mert ők is egy élhetőbb, barátságosabb várost szeretnének. Az Önkormányzat nyilvánosságra került végzésében egyébként az olvasható, hogy a virágok kihelyezésével
a közösségi együttélés alapvető szabályait sértették meg a szervezők.
"Az Önkormányzat tévesen hiszi, hogy ne tudnánk a virágokkal együtt élni. Eddig 150 ember aláírásával hitelesítette, hogy igenis tudna. A felvonulás előtt még adott a lehetőség az aláírásra mások számára is, hogy a virágok maradjanak ott, ahol vannak" - tették hozzá a szervezők.
A TV Szentendre egyébként múlt héten az Önkormányzatot is megkereste az ügyben. Solymosi Heléna, a város kommunikációs vezetője emailben akkor csak annyit közölt velük, hogy a virágok kihelyezéséről megegyezés született, ezért nem kívánnak nyilatkozni. Megoldás a jelek szerint azonban továbbra sincs, ezért hirdették meg a demonstrációt, amelyre már közel százan jelezték részvételi szándékukat.
UPDATE: A tiltakozás Facebook-oldalán nemrég megjelent információk szerint
a Korzó szervezője és az Önkormányzat képviselője a mai napon gyors eljárásban, helyszíni szemle keretében egyeztettek a virágok és installációk sorsáról. A párbeszéd elkezdődött, mi a virágoknak szurkolunk!
- olvasható a közösségi oldalon.
Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a virágok sorsa.
Fotó: Dumtsa Korzó Szentendre / Facebook