A VSZ NZrt-vel eddig van érvényes szerződése a városnak, a polgármester szerint a problémára mielőbb megoldást kell találni.
Több háztartásba is megérkeztek a szemétszámlák. Az október 12-i testületi ülésen a városvezetők sürgősségi indítványként tárgyalták a hulladék elszállításáról szóló napirendet, miszerint eredménytelen volt a korábban kiírt közbeszerzés. A TV Szentendre információi szerint az ülésen elhangzott, hogy a városnak csak november végéig van érvényes szerződése a Városi Szolgáltatóval.
Verseghi-Nagy Miklós polgármester a napirend ismertetésében elmondta: eredménytelen volt a közbeszerzés, nem adott ajánlatot az az egy közbeszerző, aki elindult a pályázat első fázisában. A városvezető hozzátette azt is, hogy a Nemzeti Hulladék Kezelési és Koordinációs Vállalattal beszélik meg a jövővel kapcsolatos következő lépéseket.
Novemberig van szerződése VSZ NZrt.-nek, addig mindenképpen megoldást kell találni a hulladék elszállítására.
– mondta a polgármester, hozzátéve: sajnálatos módon biztossá vált, hogy nem a közbeszerzési eljárással oldódik meg az ügy.
Hogy végül miért nem érkezett be egyetlen ajánlat sem a közbeszerzésen, arra a Városfejlesztési, Jogi és Pénzügyi Bizottság május 10-i nyílt üléséről készült jegyzőkönyve ad választ. Mandula Gergely a VSZ NZrt. vezérigazgatója májusban elmondta: 109 cég közül 19-nek maradt meg a hulladékgazdálkodáshoz szükséges megfelelőségi nyilatkozata. Ez hiányzik jelenleg a VSZ NZrt.-nek is, de továbbra is közszolgáltatók, minden szükséges engedéllyel rendelkeznek - tette hozzá akkor a vezérigazgató.
Kubatovics Áron, a Társaság az Élhető Szentendréért (TESZ) képviselője a sürgősségi indítvánnyal kapcsolatban úgy fogalmazott: "Ott vagyunk, amit várni lehetett. Annyira bizonytalan ez az egész rendszer, ép ésszel nem lehet várni, hogy olyan nagy cég, mint a Zöld Bicske Kft. azt mondja, bevállalja Szentendrét és elindul a pályázaton”.
A képviselő hozzátette:
Nem tudom, hogy polgármester úr mit szándékozik tenni az NHKV Zrt-vel ez ügyben. Az NHKV Zrt. megvonja a vállát és azt mondja, hogy ez helyi ügy. Egyetlen megoldás lehet, ha a Katasztrófavédelem választ majd egy céget, aki a jövőben a feladatot ellátja.
Esetünkben ez a VSZ NZrt, a költségeket pedig a Katasztrófavédelem finanszírozza. Azt gondolom, ez látszott előre.”
Verseghi-Nagy Miklós válaszában közölte: Az NHKV, mint koordinációs szerv nem áll a helyzet magaslatán. Ennek ellenére jó tapasztalata volt az elmúlt tárgyalásokon és arra számít, hogy segítőkész és együttműködő partner lesz, és nem hagyja magára ebben a szituációban a településeket.
A polgármester leszögezte:
Jobb lenne egy egységesebb, koordináltabb iránymutatás. Meg fogjuk oldani ezt a helyzetet, nem marad hulladékszállítás nélkül Szentendre.
Nem működik a kukaholding
Az Index júniusban írta meg, hogy a Közbeszerzési Értesítő alapján több mint 735 millió forint közpénzt adott a kormányzat a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt. országos számlázási rendszerére. Ennek ellenére a fogyasztók jó néhány településen hónapokig nem kapták meg a csekket. A lap a Magyar Nemzet információira hivatkozva azt írta, hogy az NHKV őszig kapott haladékot a már egy éve húzódó számlázási gondok orvoslására, és ha addig sem oldódnak meg a problémák, akkor elbocsátások várhatóak a cégvezetés körében.
Szakértők szerint a jelenlegi rendszer működésképtelen: az állami cég gyakorlatilag semmilyen hulladékkezelési munkát nem végez, csak beszedi a pénzt a lakosságtól, és azt újraosztja a szemétszállítást ténylegesen elvégző, jobbára helyhatósági kézben lévő mintegy 170 cégnek. Az Index nyár elején megjelent cikke szerint a vállalkozások jelentős része az új finanszírozási rendszer és a rezsicsökkentés miatt bevezetett árkorlátozások miatt a csőd szélén áll.
Fotó: MTI / Balogh Zoltán