Az ország első fáját a Czóbel parkban ültették október 30-án a Férfiak Klubja szervezésében.
A faültetéssel Szentendre is csatlakozott ahhoz a nagyszabású, egész Kárpát-medencére kiterjedő akcióhoz, amelynek célja, hogy
felhívja a figyelmet a férfiak családi és társadalmi felelősségvállalásának, értékközpontú példamutatásának fontosságára.
Magyarország legnagyobb férfiközössége, a több mint százezer főt számláló Férfiak Klubja szervezésében idén ősszel 25 facsemetét ültetnek el a mozgalomhoz csatlakozó településeken. A Férfiak Klubja 2013 óta dolgozik azon, hogy a családok megerősítése és az erkölcsi alapok helyreállítása, a férfi és nő szövetségének megerősítése által társadalmi változást érjen el. Olyan változásért tesz, amely a válások számának csökkenését, az emberi együttműködés társadalomformáló értékeinek továbbadását, egy egészséges közösség újrateremtését, az elkövetkező generációk élhetőbb életét alapozza meg.
A kampány nyitórendezvényére, az első fa elültetésére Szentendrén került sor. A Férfi Felelősség Fája Szentendrén a Czóbel parkban kapott helyet, melyet október 30-án Verseghi-Nagy Miklós polgármester, Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója és Benes Edvárd, a Szentendre Barátai Egyesület elnöke ültetett el. A parkba egy diófa került, jelképezve a család társadalmi fontosságát, hiszen a régi mondás is így szól: „a diófát az ember nem magának, hanem az unokájának ülteti”.
Az ünnepi eseményen Bedő Imre a férfiak felelősségét hangsúlyozta:
Az elmúlt 50 év olyan társadalmi változásokat hozott, ami a férfiakat észrevétlenül a munkahelyeikre szorította vissza. Ma már majdnem természetes, hogy ott jelen kell lenni, és úgy érzékeljük, hogy férfiként sokszor alábecsüljük a családi jelenlétben való felelősségünket.
Azt szeretnénk, hogy a férfiak figyelmét felhívjuk arra, hogy stratégiai fontosságú részt venni a gyerekek nevelésében, az erkölcsi alapok megújításában. A legfontosabb, amit örökíteni tudunk a gyerekeinknek: a férfi-nő együttműködése, amit meg kell tudnunk mutatni otthon abban a néhány órában, ami ma rendelkezésünkre áll."
Hozzátette: a férfiak kikerültek a családokból, elhagyták a pedagóguspályát, a válások aránya 65-70 százalék fölé kúszott. Feladatunk, a férfi-nő szövetség mintájának megmutatása, s ehhez minőségi időt kell töltenünk otthon. Ezért írtuk az elültetett fa mellé a táblára a Férfi Felelősség Fájának üzenetét:
A jövő otthon épül.
Benes Edvárd, a tavaly márciusban alakult Szentendre Barátai Egyesület elnöke kiemelte köszöntőjében, hogy lokálpatrióta, családcentrikus egyletük számára nagyon fontos a férfi-nő, apa-fiú, anya-lánya kapcsolat, a család egysége, ami nem csak mottójukban, de céljaikban és rendezvényeikben is kiemelt helyet kap, ezért csatlakoztak a nemes akcióhoz.
"A jövő otthon épül" - Elsőként Szentendrén ültették el a Férfi Felelősség Fáját, 2017. október 30-án a Czóbel parkban.
Fotó: Paraszkay György
Verseghi-Nagy Miklós polgármester köszöntőjében elmondta: Szentendre sok mindenben úttörő, sok mindenben jár elöl, ezért nagyon örültem a felkérésnek, hogy csatlakozhattunk a mozgalomhoz. Úgy fogalmazott, a családok alapja a férfi felelősség, ahogyan a női felelősség is, és a kettő együttműködése.
Ebben a kisvárosban óriási érték és lehetőség a közösségek egyben tartó ereje, s ennek az alapja értelemszerűen a családokban gyökerezik, ami nagyon fontos számunkra.
A polgármester emlékeztetett: a város idén év elején a Házasság Hete programsorozathoz kapcsolódott, jövőre a Családok Éve lesz kiemelt program. "Szeretnénk mindenben segíteni a családokat, a közösségeket, és nagyon örülök, hogy Szentendrén a családok szimbólumát elsőként ültethettük el. Reméljük, a gondos ápolásnak köszönhetően évtizedeken keresztül szépen növekszik majd és termőre fordul.”