A vádlott részegen okozta a balesetet még márciusban. A vétlen autóban ketten haltak meg, köztük a világbajnok kajakos Janza Richárd.
Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés miatt vádat emeltek azzal a 29 éves férfival szemben, aki 2017. március 18-án 1 óra 10 perckor ittasan okozott halálos balesetet Budapest III. kerületében a Rákóczi utca és Czetz János köz kereszteződésében – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A vádirat szerint O. Áron többórás italozás után vezette autóját a megengedett 70 km/h sebességet jelentősen meghaladó, óránkénti 165-170 km/h sebességgel. A város felé haladva belerohant a balra nagy ívben kanyarodni készülő, éppen tilos jelzés miatt várakozó és biztonsági övvel bekötött áldozatok autójába.
A vétlen gépkocsi sofőrje és utasa – egyikük Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos – a helyszínen meghalt. A vádlott súlyos sérüléseket szenvedett.
A férfi júliusig előzetes letartóztatásban volt, majd letette az óvadékot, így házi őrizetbe került, nyomkövető eszköz viselésére kötelezték. Az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztést és közügyektől eltiltás kér rá. Az ügyészség továbbá végleg eltiltaná a közúti járművezetéstől, mivel a hatóság megállapította a vádlott vezetésre alkalmatlanságát.
A halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés a törvény szerint kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Összetört személygépkocsik Budapesten, a III. kerületi Szentendrei úton 2017. március 18-án.
Fotó: MTI / Mihádák Zoltán