2016 szilveszterén Szentendrén azonban késsel támadt rá egy férfi a jelenleg Göteborgban élő Sárára és Ádámra.
Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért a héten osztott meg Facebook-oldalán egy hozzájuk eljuttatott videót, amelyben két, Svédországba költözött magyar mesélte el tapasztalatait az ottani közbiztonságról.
A videó március 17-én készült Göteborgban, azután, hogy az elmúlt hetekben egyre több beszámoló jelent meg a svédországi migrációs helyzetről, nem csak a külföldi, hanem a magyar sajtó egy részében is. Néhány napja egy szintén ott élő magyar férfi a köztévének adott interjúban például arról beszélt, hogy
Göteborgban vannak olyan területek, ahová délután már nem mer egyedül menni, esténként pedig a belvárosban sem lehet nyugodtan sétálni, mert a dílerek és randalírozók uralják a területeket.
A videót készítő Ádám, és felesége Sára Szentendrén nőttek fel, majd két és fél évet Budapesten laktak, míg végül 2017 októberében kiköltöztek Göteborg egy nyugodtabb, kevésbé frekventált városrészébe, Backaba.
A két fiatal a több mint nyolcperces videóban egyebek mellett elmondta: nagyon meglepték őket azok a Magyarországon megjelent hírek, hogy az emberek sötétedés után nem mernek kimenni az utcára.
Mi semmi ilyet nem tapasztaltunk
- fogalmazott a férfi.
Mindezt bizonyítva a város forgalmas és csendesebb helyeit nappal, a bevásárlóutcát és a bulinegyedet pedig éjszaka bejárva igyekeztek képet adni a valós helyzetről.
A svédországi Göteborgot átszelő csatorna napnyugtakor
Fotó: The Telegraph
Hozzátették, ahogy a világ, vagy Európa bármely városában, úgy Göteborgban is vannak jó és rosszabb környékek, utóbbiak közé tartozik például az ő városrészük is. Ennek ellenére még így is nagyobb biztonságban érzik magukat, mint például Budapest 13. kerületében, ahol korábban éltek. A férfi megemlítette a fővárosi Hős utcát is, ahová csak rendőri kísérettel mernek bemenni a mentők, de mint mondta, a 8. kerületi munkahelye mellett is történt gyilkosság.
A videóban konkrét atrocitást is említett, amit nem Svédországban, hanem Magyarországon kellett párjával átélniük.
Sárára és Ádámra ugyanis késsel támadt rá egy férfi még 2016 szilveszterén, Szentendre belvárosában.
Erről rendőrségi jegyzőkönyv is készült, a történtek ellenére azonban továbbra is szeretik és biztonságosnak tartják szülővárosukat, Budapestet azonban már kevésbé.
Egy másik magyar férfi is szerepel a videóban, akivel a villamoson futottak össze. Ő azt mondta, több helyen is volt már Európában, de egyszer sem érezte magát veszélyben. Úgy véli, hogy sokkal nagyobb a biztonság Svédországban, mint Magyarországon, amire magyarázat lehet az a videóban elhangzott adat, hogy ott feleannyi gyilkosság történt 2017-ben, mint itthon.
A teljes videót itt nézheti meg.