¯\_(ツ)_/¯
A résztvevők január 22-én délben közösen éneklik majd el Kölcsey Ferenc költeményét.
A túlóratörvény elleni tiltakozás a Szentendre - Pomáz - Budakalász - Szentendre útvonalon halad majd.
Nyolc erdei fitneszpark is lesz, de megújul a Rám-szakadék, a Nagy-rét és a Holdvilág-árok környéke is.
Az Art Capital idején is lesz Hatlépés Szentendrén – az Álom című estre június elsején várják a közönséget.
A nyertes pályaműveket idén is Szentendre belvárosában, a Bizottság-ligetben állítják ki.
Több mint 191 millió forintból indulhat el a városképi fejlesztések előkészítése, a tervek elkészítése 2019-ben - jelentette be a polgármester.
Jövőhéten jöhet enyhülés, annál előbb nem tudják leteríteni a kopóréteget.
Pest megyére az ónos eső és a hó miatt is figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
A miniszterelnökre utaló trágár szöveget egy hete nem sikerül eltüntetni az épületről.
Hajgató Terézia, Jánosi Kata és Tóth Annamária Rita festőművészek vehették át pénteken a 2018. évi elismeréseket a szentendrei MANK Galériában.
Pénteken késő délután érkezik a havazás nyugat felől, szombaton már országszerte kifehéredhet a táj.
A felújítást a Magyar Kézilabda Szövetség Országos Tornaterem Felújítási Programjában végezték el.
Első körben két helyszínen telepített utasvárókat a MÁV-HÉV Zrt.
Petárdát tartani és azt felhasználni továbbra is szigorúan tilos.
A világ első számú egyetemistáknak szóló építészeti versenye érkezik a városba.
Már elkészült a Belgrád székesegyház és a végéhez közeledik a Pozsarevacska templom homlokzatfelújítása is.
Nagy érdeklődés övezte a szentendrei Vajda Lajos Stúdió művészeinek alkotásait.
A BKK járatai december 31-én napközben a szombati, újév napján az ünnepi menetrend szerint közlekednek.
Január 8-ig biztosan marad az ideiglenes forgalmi rend.