Több mint 191 millió forintból indulhat el a városképi fejlesztések előkészítése, a tervek elkészítése 2019-ben - jelentette be a polgármester.
A vissza nem térítendő támogatást a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-től kapja a város: „A szentendrei Dunakorzó újjáépítése” projektre 120 millió, a „Szentendre városképének turisztikai szempontú fejlesztése” címmel benyújtott pályázatra 56 millió, a Képtár megújításának tervezésére pedig 15 millió forintot.
Verseghi-Nagy Miklós hangsúlyozta: a Magyar Turisztikai Ügynökség támogatási szerződésének köszönhetően három óriásberuházás előkészítését tudja az önkormányzat megkezdeni, ezzel a város emblematikus épületei és helyszínei újulhatnak meg. Ezek között szerepel a
- a régóta várt Dunakorzó felújítása,
- a Fő téri képtár, valamint a Városháza homlokzatfelújítása és
- a Templomdomb megújítása.
A polgármester Facebook-videójában úgy fogalmazott:
Szentendre életében ezek nagyon jelentős források, az elmúlt évtizedekben nem volt ekkora volumenű fejlesztés. A következő évtizednek a fejlődési irányát mindenképpen meghatározzák ezek a beruházások.
Legutóbb tavaly év elején, a Szentendre és Vidékének adott interjúban jelentett be jelentős fejlesztéseket Verseghi-Nagy Miklós. A 2017-es év legfontosabb döntésének nevezte akkor, hogy
a kormány 2017-2030-ig tartó turizmusfejlesztési programjában tízmilliárdos fejlesztési forráshoz jut Szentendre, amellyel szerinte a város valódi fejlődési pályára állhat.
Mint mondta, a támogatás konkrét célokra használható, így olyan tervekkel készültek, amelyek a turisztikai értékük mellett a helyiek mindennapjait is jobbá teszik.