A mai híres-neves rovatban Barcsay Jenő, Kossuth-díjas magyar festő, grafikus, érdemes és kiváló művész, tanár.
Nagybarcsai Barcsay Jenő Erdélyi fejedelmi család leszármazottja, szegénységben nevelkedett. Apja és nővére is lelki betegségben szenvedett, apja később öngyilkos lett. Anyja, Kabdebó Irén összesen tíz gyermeket hozott világra, a felnőttkort azonban csak hárman, köztük maga a művész érte meg.
Gimnáziumi tanulmányait Kolozsváron, Szamosújváron és a nagyenyedi
Bethlen kollégiumban végezte. Apja katonatisztet szeretett volna képezne belőle, de őt inkább a zene világa vonzotta. Marosvásárhelyen vett zongoraleckéket, itt sajátította el tudását. A zene mellett tanított is, tanítói és kántori oklevelet is szerzett. Festőtehetségét Gulyás Károly tanár fedezte fel, aki Soófalvy Illyés Sándorhoz ajánlotta be. A jómódú erdélyi úr vállalta budapesti taníttatásának költségeit, azonban csak egy éven át tudta támogatni, mert az első világháború utáni gazdasági válságban a vagyonát elvesztette.
1918-ban behívták katonának, tüdőbetegsége miatt azonban leszerelték.
1919-ben érkezett Magyarországra, ezen belül is a fővárosba, ahol beiratkozott a Magyar Képzőművészeti Főiskolára. Tanulmányait 1924-ben fejezte be, ezután mint művésznövendék két évig a főiskolán maradt. Tanulmányai idején nyomorgott, több társával együtt az iskola egyik helyiségében húzta meg magát. Mesterei Vaszary János és Rudnay Gyula voltak. Az 1926-os év nyarát Makón és Hódmezővásárhelyen töltötte, itt ébredt rá először a tájban rejlő konstruktív szerkezeti erőkre. Itt ismerte meg Endre Bélát, a kitűnő alföldi festőt.Tanárai közül Lyka Károly tett még rá nagy hatást, az elődök és a kortársak közül Munkácsy Mihály, Mednyánszky László, Szőnyi István és Nagy István. Lykával és Endre Béla erdélyi festővel később életre szóló barátságot kötött.
1926 őszétől egyéves ösztöndíjjal Párizsba utazott. Itt elementáris erővel hatott rá Cézanne festészete, amely egy életen át bűvöletében tartotta. 1927-ben Itáliában járt, ahol a quatrocento festészet embereszménye, a testek tömegének ábrázolási módja hatott rá.
Az 1928-ban megalakult Szentendrei Festők társaságához 1929-ben csatlakozott.
A társaságnak ugyan nem volt alapító tagja, de ettől az évtől kezdve a nyarakat rendszeresen Szentendrén töltötte. Kezdetben a művésztelepen lakott, később a Zenta utcában vett házat.
1929-30-as évben ismét Párizsban dolgozott, ösztöndíjjal. Ekkor a kubizmus által hirdetett képalkotási törvényeket sajátította el.
Művészete
Korai műveit komor, drámai erő, mély fény-árnyék hatások jellemzik. 1926-ban impresszionisztikus jellegű műveket festett. Párizsi útja után vált a szerkezet alapvető képformáló erővé művein. Itáliai tanulmányútja hatásaként az embereket pszichikai gesztusok nélkül, statikusan, kiegyensúlyozott pózokban ábrázolta. 1929-től a főként Szentendréről és a környező tájról készített művein alakította ki sajátos stílusát, mely a konstruktivizmus egyfajta magyar változata. Lényegretörő szemléletét a szerkezeti vonalak hangsúlyozása, a tér és a forma problémáinak következetes kutatása, konstruktivista eleven szerkesztett képi rend jellemzi.
Művészetében a geometrikus módon absztrahált kompozíciók, konstruktivista tájképek és figurális ábrázolások egymást áthatva, egymással párhuzamosan jelennek meg.
Festészete mellett igen jelentős egész pályáját végigkísérő murális munkássága és grafikai tevékenysége is. A magyar konstruktív-geometrikus művészet legjelentősebb egyénisége, akinek a kortársakra és a következő nemzedékre gyakorolt hatása szinte felmérhetetlen.
Fontosabb művei: Kíntornás (1924); Munkáslány (1928); Szentendre (rézkarc, 1931); Dombos táj (1934); Önarckép (kréta, 1949); Ülő nő (1958); Szentendrei templom kereszttel (1962); Képarchitektúra (1963); Szentendrei mozaikterv (1968, felállítva); a Nemzeti Színház előcsarnokának mozaikja (1968, felállítva); Kék hangulat (1972); Fekete-fehér kompozíció (1981). Műveit sokszor áttették más technikába: gobelinre, ofszetre, szitára.
1949 volt életének legnehezebb időszaka.Nővérének lánya, aki később TBC-ben meghalt, halott gyermeket szült, nővére pedig idegszanatóriumba került.
A művész ebben az időben jelentkezett első monumentális munkájával.
1953-ban megbízást kapott az anatómiai tankönyv (Művészeti anatómia) megírására. Néhány hónap alatt különböző méretekben kétszer is megrajzolta a könyvet. A nyomdászati munkákat személyesen felügyelte. A könyv „Az év legszebb könyve” kitüntetést nyerte el, Barcsay megkapta a Kossuth-díjat.
Az 1960-as évektől számos nagyméretű mozaikot készített (Asszonyok c. mozaik Miskolcon, Nemzeti Színház előcsarnoka, újpesti fürdő, szentendrei városháza). A mozaikkartonokból 1966-ban az Ernst Múzeum rendezett kiállítást. 1969-ben megbízást kapott a szentendrei kultúrház mozaikjának elkészítésére. A munkához muranoi üveget használt és először készített aranyból hátteret.
Fotó: Magyar Hírlap
Élete utolsó éveiben gerinc- és ízületi betegség miatt nehezen dolgozott, de az ecsetet nem tette le. 88 évesen Budapesten érte a halál.
Emlékét és nevét a belvárosban, 1978-ban nyílt Barcsay Múzeum, a püspökmajori általános iskola és egy alapítvány is őrzi.
forrás:
Képzőművészet Magyarországon a kezdetektől a 20. század közepéig (elérhető itt: http://www.hung-art.hu/frames.html?/magyar/b/barcsay/)
Wikipedia, Barcsay Jenő: (http://hu.wikipedia.org/wiki/Barcsay_Jen%C5%91)
