Szentendrei Körkép+

booked.net

  • KRÓNIKA
  • MI ÉPÜL?
  • VÁROSHÁZ TÉR 3.
  • CIVIL
  • KULTURMIX
  • 11-ES ÚT
  • MEGÚJUL A HÉV-VÉGÁLLOMÁS
Hírek
Szentendrei Körkép+ www.endreikorkep.blog.hu facebook.com/SzentendreiKorkep
Idén lett 10 éves az evangélikus templom

Idén lett 10 éves az evangélikus templom

Szentendrei Körkép+ 2014. szeptember 07. 17:58

Már egy évtizede is annak, hogy megépült Szentendre legújabb temploma a belvárosban, a Bükkös-patak partjánál. Az Evangélikus templom és parókia építése még 2003 szeptemberében kezdődött meg, átadására és felszentelésére 2004. augusztus 21-én került sor.

Az új épületegyüttes tervezésének és építésének gondolata azután merült fel, hogy a korábban itt álló, még 1950-ben épült fél évszázados, részben használt anyagokból felhúzott épület az ezredforduló környékére igen rossz állapotba került. 1998-ban a gyülekezet a felújítás mellett döntött, ám látva ennek hatalmas költségeit, Szebik Imre püspök úr javaslatára inkább a romos épület bontása, és egy teljesen új templom tervezése mellett határozták el magukat. A pályáztatás, terveztetés és az építtetés feladatait is az erre létrehozott Rosa Lutheri Alapítványra bízták.

800-phpaoqe3d-3.jpg

Fotó: Építészfórum

A szentendrei evangélikus templom és gyülekezeti központ története még 2000-ben kezdődött, ebben az évben írtak ki ugyanis egy meghívásos építészeti tervpályázatot, melynek célja az volt, hogy

a patak parti telken szinte észrevehetetlenül megbúvó, az ötvenes években bontott anyagokból épített, kicsi és szerény gyülekezeti ház helyén templom, lelkészi hivatal és lelkész-lakás építészeti kialakítására adjon megoldási javaslatot.

Az igencsak erős, neves építészeket felvonultató mezőnyben végül Kocsis József Ybl-díjas szentendrei építész és alkotótársai - Kocsis Barnabás, Kocsis Gáspár és Kutasi Attila - lettek a befutók. Ők kapták meg a lehetőséget arra, hogy megtervezzék a város legújabb templomát. A kivitelezéshez szükséges források előteremtése után kezdődhetett meg maga a tervezési fázis, 2003 szeptemberében pedig az építkezés.

Az elkészült objektum kiválóan illeszkedik a városszövetbe: megfelelően kihasználja a terület adta lehetőségeket, méreteiben is tökéletesen beépül a belvárosi, alacsony házak sorába, miközben egy új teret hoz létre a Bükkös-part-Apor híd-Dumtsa Jenő utca csomópontjában.

  • A szentély / Fotó: Építészfórum
  • A jelenlegi templom helyén álló egykori épület / Fotó: Építészfórum
  • A jelenlegi templom helyén álló egykori épület / Fotó: Építészfórum
  • Az új evangélikus templom és parókia belső udvara / Fotó: Építészfórum
  • Kocsis József alkotása jól illeszkedik a városképbe / Fotó: Építészfórum
Galéria: Evangélikus templom és parókia (5 kép)

Fotó: Építészfórum

A templom fennállásának tizedik évfordulóján rendezett istentiszteleten az igehirdető D. Szabó Imre nyugalmazott püspök volt.

Az épületről további érdekességeket itt, fotókat pedig itt találhattok. Ha az egyházközösségről szeretnétek többet megtudni, kattintsatok ide!

Szólj hozzá! kultúra évforduló építészet evangélikus templom Tovább
Idén lett 10 éves az evangélikus templom Tovább
Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik
0
Szólj hozzá!

Ajánlott bejegyzések:

  • Elindult az M0-s északi szakaszának megvalósítása Elindult az M0-s északi szakaszának megvalósítása
  • Pénteken kezdődik az ArtKert összművészeti fesztivál Pénteken kezdődik az ArtKert összművészeti fesztivál
  • Szombattól ismét lehet Dunakanyar és MAHART napijegyet venni Szombattól ismét lehet Dunakanyar és MAHART napijegyet venni
  • A vidéki Magyarország változását kutatja a Skanzen és a Magyar Nemzeti Levéltár A vidéki Magyarország változását kutatja a Skanzen és a Magyar Nemzeti Levéltár
  • Megújulva várja a nyitást a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum Megújulva várja a nyitást a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum

A bejegyzés trackback címe:

https://endreikorkep.blog.hu/api/trackback/id/tr456677221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Facebook

FACEBOOK

Tovább a Facebook-ra

ÍRJON NEKÜNK!

Ha Önnek is van témaötlete, javaslata, vagy érdekes fotója, videója, melyről úgy gondolja, hogy érdemes lenne másokkal is megosztani, küldje el e-mailben a szentendreikorkepplusz@gmail.com címre.

ÚJ POSZT

  • Elindult az M0-s északi szakaszának megvalósítása

  • Bemutatták a szentendrei HÉV-végállomás terveit

TOP 5

  1. Most jön az igazi őrültek háza a budakalászi körforgalomnál 2017. május 14. 12:04Hatalmas dugókra lehet számítani május 16-tól, mivel az átépítés miatt megszűnik az M0-ásra vezető gyorsító sáv.
  2. Terrorizmusért elítélt férfi működtet gyros-büfét Szentendrén 2018. január 12. 09:32Cége jelentős adótartozást halmozott fel, a NAV nyomozást indított.
  3. Folyik a semmibe a több mint nyolc éve talált szentendrei termálvíz 2019. február 21. 07:36Még Dietz Ferenc polgármestersége idején bukkantak az 55 fokos vízre a Pap-sziget közelében.
  4. Holnap adják át a budakalászi körforgalmat 2017. június 08. 12:44Péntektől véget érhet az elmúlt hónapok, évek kínszenvedése a folyamatos dugók miatt.
  5. Turbó-körforgalom és zöldhullám: közlekedésfejlesztések a láthatáron 2015. október 22. 19:17Szentendrét érintő fontos közlekedés-fejlesztési kérdésekben egyeztetett a városvezetés a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakembereivel. Hamarosan megoldódhat a zöldhullám kérdése is a 11-es főút városi...

IDŐJÁRÁS

 

forrás: Időkép.hu

PEMETE - Pest megye településtörténetéből

Nincs megjeleníthető elem

CÍMKÉK

11-es főút (40) agglomeráció (9) átadó (6) baleset (9) belváros (6) bkk (28) bkv (7) budakalász (11) budapest (17) civil (28) dmrv (9) dmrv zrt. (7) dumtsa korzó (10) duna (9) duna-part (6) dunakanyar (22) dunakorzó (29) ellenzék (10) építészet (9) eurovelo 6 (12) fejlesztések (137) felújítás (16) ferenczy múzeum (14) ferenczy múzeumi centrum (11) fesztivál (25) fidesz (6) fidesz szentendre (7) fontos (6) fülöp zsolt (13) H5-ös hév (33) havazás (7) hév (15) hév-végállomás (9) időjárás (16) innováció (7) ister napok (6) jegyvásárlás (7) jobbik (6) karbantartás (11) katasztrófavédelem (16) kék hírek (6) képviselő-testület (6) képzőművészet (7) kerékpáros híd (7) kerékpáros nyom (7) kerékpárút (12) kiállítás (34) koncert (13) körforgalom (9) kormány (9) koronavírus (24) közélet (386) közlekedés (86) közlemény (7) kultúra (127) lakossági fórum (6) m0 (10) magyar közút (12) mank (13) mank galéria (10) máv-hév zrt. (21) nyár (13) nyílt levél (7) omsz (6) önkormányzat (117) önkormányzati választás 2014 (7) önkormányzati választás 2019 (10) p+r parkoló (8) pályázat (9) párbeszéd szentendréért (7) polgármester (16) postás strand (14) pótlóbusz (7) program (101) rendőrség (17) révész máriusz (6) skanzen (36) solar decathlon europe 2019 (6) sport (10) szabadtéri néprajzi múzeum (10) szentendre (510) szentendrei hév (10) szentendrei kulturális központ (15) szentendrei régi művésztelep (7) szentendre éjjel-nappal nyitva (11) szilveszter (8) szúnyoggyérítés (7) támogatás (7) tarlós istván (6) társaság az élhető szentendréért (6) tél (10) testületi ülés (8) tesz (28) tiltakozás (6) török balázs (6) tüntetés (8) turizmus (13) tűz (10) útépítés (6) útfelújítás (10) v-8 (8) választás 2018 (12) városháza (15) városi szolgáltató (6) verseghi (12) verseghi-nagy miklós (34) volánbusz (17) Címkefelhő

ARCHÍV

  • 2022 február (1)
  • 2021 december (1)
  • 2021 augusztus (2)
  • 2021 április (4)
  • 2021 március (2)
  • 2021 február (1)
  • 2020 december (2)
  • 2020 november (2)
  • 2020 október (3)
  • 2020 szeptember (9)
  • 2020 augusztus (12)
  • 2020 július (9)
  • Tovább...

RSS

  • RSS 2.0
    bejegyzések, kommentek
XML

hirfelhasznalo_mti.png

© 2013–2022    Szentendrei Körkép+    Minden jog fenntartva.
Kapcsolat:  Facebook  |  Email

süti beállítások módosítása
Dashboard