November 5-én, hosszabb vajúdás után végre elkezdődik az igencsak lepusztult állapotú aluljáró felújítása.
A bontási munkálatokkal kezdődik meg csütörtökön a létesítmény rekonstrukciója - írja a Szentendre és Vidéke. A HÉV-aluljáró felújítására tavasszal írt ki ötletpályázatot az önkormányzat. A három díjazott pályamű közül a zsűri Borbás Péter DLA építész tervét javasolta megvalósításra. Nemcsak a balesetveszélyes lépcsősort újítják fel teljes egészében, hanem egy letisztult, világos és hívogató átjárót kapnak a munkák elkészülte után a szentendreiek.
Az aluljáró a felújítás idején sem kerül lezárásra, a gyalogosközlekedés folyamatosan haladhat majd. Az építkezés ideje alatt az önkormányzat a közlekedők megértését és türelmét kéri.
Nem ment azonban zökkenőmentesen a projekt előkészítése. Szeptember elején még nem lehetett tudni, hogy mikor kezdődhet el a felújítás. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a szeptember 10-i képviselő-testületi ülésre benyújtott előterjesztésből kiderült: a felújításra korábban előirányzott összeg nem lesz elegendő egy városképi szempontból is megfelelő teljes átépítésre, korszerűsítésre. Ennek megoldására Verseghi-Nagy Miklós polgármester akkor azt javasolta, hogy a keret megemelésével kerüljön sor az átépítésre.
A zsűri a Borbás Péter építész által elképzelt koncepciót választotta.
Fotó: Építészfórum
Korábban 15 millió forintot különített volna el a városvezetés, ám a munkálatok elvégzésére kért ajánlatok jelentősen meghaladták a rendelkezésre álló költségkeretet, ezért a megújítás újragondolására volt szükség. Ez volt az oka annak, hogy nem kezdődhettek el a munkák a nyár folyamán, így a korábbi ígéretekkel ellentétben nem lett kész az aluljáró augusztus végére.
A naponta több ezer ember által használt aluljáró műszaki állapota mára annyira leromlott, hogy halaszthatatlanná vált a teljes felújítás.