Januárban módosítani kellett a befejezési határidőt, mert a feladatok egy részét vélhetően a téli idő miatt nem lehetett elvégezni. Két hónapja csúszik az átadás.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, az átépítés november 3-án indulhatott el. A munkák idején nem zárták le teljesen az aluljárót, így az építési törmelékeket, kordonokat, munkásokat kerülgetve ugyan, de viszonylag zavartalan volt a közlekedés. Közben megérkezett a tél, decemberben már látni lehetett, hogy nem lehet tartani a január 3-i határidőt, ráadásul az elvégzett munka sem volt kifogástalan.
Januárban módosították is a befejezés időpontját, eszerint március 3-ra kellett volna végeznie a kivitelezőnek. A polgármester akkor a TESZ által feltett kérdésekre válaszolva ezzel indokolta a csúszást:
A kalkuláltnál nagyobb utasforgalom, annak folyamatos fenntartása és az ezzel járó szakaszolt munkafázisok elvégzése sajnos a kivitelezés elhúzódását eredményezték.
Így álltak a munkák március első napjaiban. Ismét kifutottak a határidőből.
Fotó: Társaság az Élhető Szentendréért
A TESZ Facebook-oldalára tegnap felkerült fotók alapján valamilyen okból ismét késik az átadás. Kubatovics Áron az egyesület önkormányzati képviselője, aki egyben a Pénzügyi Ellenőrző Bizottság tagja is levélben fordult a szentendrei jegyzőhöz. Arra kérte, hogy a Bizottság következő ülésére készítsenek tájékoztatót a HÉV-aluljáró felújításával kapcsolatban. Kubatovics többek között arra is választ vár Dr. Gerendás Gábortól, hogy miért módosult a publikus építészeti tervekhez képest a műszaki tartalom.
Ahogy arra az egyesület is felhívja a figyelmet, összességében 35 milliót költ a város a Borbás Péter építész tervei szerint átépülő aluljáróra.
A Borbás Péter által vázolt koncepció a tavaly közzétett látványtervek egyikén.
Fotó: Építészfórum