Megelőlegezi Szentendre az Ipar utcai hulladéktelep felszámolásának költségét.
A képviselő-testület június 15-i ülésén megszavazták a képviselők, hogy a Holló István vállalkozó által felhalmozott hulladékot saját költségén szállítsa el az önkormányzat - írja a szentendre.hu.
A 28 millió forint előleget a végrehajtás során befolyt összegből fizeti vissza az önkormányzatnak a Pest Megyei Kormányhivatal.
Közölték: a tárgyban az önkormányzatnak nincs hatósági jogköre, az illetékes hatóság a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztálya.
Mint ismeretes, a szentendrei jobbikos önkormányzati képviselő a saját ingatlanán engedély nélkül végzett tevékenysége során halmozta fel és tárolja illegálisan a mai napig az évek alatt összegyűlt építési törmeléket. A szentendrei önkormányzat az elmúlt években többször is, sőt már a Kormányhivatal is felszólította Hollót, hogy hagyjon fel a tevékenységével és szüntesse meg a sittlerakót, ez azonban máig nem történt meg.
Tavaly augusztusban írtuk meg, hogy a Kormányhivatal már 2016. májusában elutasította a Holló István által benyújtott környezetvédelmi engedély kérelmet és már korábban kötelezték a telep megszüntetésére. A lerakó jelenleg engedély nélkül működik, a hulladékhegyet már tavaly el kellett volna tüntetnie a képviselőnek.
Akit részletesebben is érdekel a Holló-dombok kálváriája, az elolvashatja a Magyar Kétfarkú Kutyapárt összefoglalóját.
Hamarosan megszűnik a város határában uralkodó áldatlan állapot. Szentendre saját költségén elszállíttatja az évek óta éktelenkedő hulladékot.
Fotó: járókelő.hu