A Szentendre melletti Lajos-forrás menedékháza 2005 óta üresen áll.
Három másik turistaház mellett 2019 elejére felújítják a Lajos-forrás melletti volt Ságvári Endre turistaházat – jelentette be kedden Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos.
Az egykor 85 férőhelyes menedékház a második világháború előtt a Dreher család vadászkastélyaként funkcionált. A rendszerváltás után több üzemeltetője is volt, állapota fokozatosan romlott, 2005-ben pedig bezárt.
A romos állapotú, volt Ságvári Endre turistaház a Lajos-forrásnál.
Fotó: 24.hu
Kérdésre válaszolva Révész Máriusz elmondta, hogy a Téry Ödön programban legkésőbb 2019 elejére 4 turistaház - a Bakonyban Balinka-Kisgyón, a Szentendre melletti Lajos-forrás turistaháza, Badacsonytördemicen a Rodostó és a Hidegkúti turistaház Gyöngyöspatán - felújítása fejeződhet be összesen 2 milliárd forintból, engedélyes terveik heteken belül elkészülnek.
A kormánybiztos kiemelte a túrázás szerepét az egészséges életmódban és az ország megismerésében, ezért a természetjárás népszerűsítését kérte. Különösen fontosnak nevezte, hogy a felnövő nemzedék ne csak virtuális kalandokkal, hanem a természetben valódi élményekkel is gazdagodjon.
Hangsúlyozta, hogy soha nem látott fejlesztések valósultak meg az elmúlt 7 évben a természetjárás fellendítése érdekében, és a kormány a következő években is nagyszabású tervekkel készül a folytatásra. Kiemelte, hogy az elmúlt években országszerte 38 új kilátó, 27 turistaház és 13 erdei iskola épült, 31 kilátót, 79 turistaházat és 24 erdei iskolát pedig felújítottak.