Javítják a hatalmas kátyúkat, átmeneti megoldásként mart aszfaltot terítenek a parkolóra.
Karbantartás miatt hétfőn egy napra lezárják a HÉV-nél a P+R parkolót. Az ott parkoló járműveket vasárnap estig kell elvinni a területről - közölte az önkormányzat.
A lezárás reggel 6-tól éjfélig tart majd, ezért azt kérik az autósoktól, hogy legkésőbb december 15-én vasárnap 20 óráig vigyék el a területről a gépjárműveket.
A héten az országos sajtót is bejárta a hír, hogy idén télen is gyakorlatilag bokáig kell gázolni a sárban a félkész, 2018 januárjában első ütemben elkészült P+R parkolóban. Az önkormányzat már aznap átmeneti megoldásként zúzott kővel próbálta rendezni az áldatlan állapotot.
Pilis Dániel alpolgármester az Indexnek ugyanakkor azt mondta: tartósabb megoldást az hozhat, ha a parkolót befejezik, vagyis burkolatot kap, és megoldottá válik a vízelvezetés. Erre vonatkozó tervek vannak, de most nincs kivitelezési idő, leghamarabb ebbe tavasszal tudnak belekezdeni - tette hozzá.
Addig további javításokat végeznek el hétfőn. Az önkormányzat hivatalos Facebook-oldala szerint mart aszfaltot terítenek a parkolóra, melyet utána tömörítenek.
A lap megkereste az ügyben az első ütem kivitelezőjét, a B Build&Trade Kft.-t is. Közleményükben azt írták: „Cégünk a Szentendre P+R parkoló építési terület előkészítésére és finom földmunka - ideiglenes felület kiépítésére szerződött. A szerződésünkben szereplő munkákat igazoltan elvégeztük. Információink alapján más kivitelező építette a parkoló I. ütemét, a II. ütem és a vízelvezetés még most sem készült el. Cégünk a felület stabilizálása érdekében külön díjazás nélkül több millió Ft. eredeti műszaki tartalomban nem szereplő munkát végzett el, de egy 2 éve átadott laza felület (félig kész építmény) karbantartása álláspontunk szerint nem a mi kötelességünk. Összefoglalva, cégünk a parkolóépítés részmunkájára szerződött - a rendeltetésszerű használathoz álláspontunk szerint be kellene fejezni az építményt."
Hatalmas kátyúk és sártenger Szentendrén, a HÉV-végállomás mögötti P+R parkolóban 2019. december 9-én.
Fotó: Horányi Zsolt / Facebook - Szentendre Blogol csoport