Még 2019-ben elindul. A haderő fejlesztése mellett fontos az informatikai támadásokkal szembeni felkészültség is - mondta a miniszter.
Még 2019-ben elindul. A haderő fejlesztése mellett fontos az informatikai támadásokkal szembeni felkészültség is - mondta a miniszter.
Szentendrei Történeti Városi Táj című pályázattal indult a város, eredményhirdetés 2020 elején lesz.
Sörkorzó, Kézműves Sör Placc, koncertek és könnyűzenei tehetségkutató a programok között.
Az idén nyolcvanadik életévét betöltő festőművész Metszéspontok című tárlata szerdán nyílt meg a nemrég megújult ÚjMűhely Galériában.
Locsolkodással, hímestojás-festéssel és tavaszváró mulatsággal a régi falusi ünnepeket keltik életre április 21-én és 22-én a Szentendrei Skanzenben.
Publikus magánügyek címmel az 1990-es évek kortárs képzőművészetét bemutató kiállítás anyaga harminc magyarországi magángyűjteményből nyújt válogatást.
A munkálatok nagyjából három hónapig tartanak majd.
Április 2-tól újra várja a látogatókat megújult kiállítással az egykori HÉV-kocsiszínből kialakított szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum.
Egy teljesen új épület készül, amely több mint 1100 négyzetméteren sportparkettát is kap.
A Szentendrei Régi és Új Művésztelep alkotóinak munkáiból válogatott kiállítással MűHelyek címmel megnyílt csütörtökön a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) új kiállítóhelye Szentendrén.
Régi és új álmok címmel nyílik meg május 25-én Szentendrén a 4. Art Capital képzőművészeti fesztivál, amelyen 14 helyszínen 16 tematikusan összekapcsolódó, kiemelt tárlat látható szeptember 1-ig.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján átélhetjük, milyen volt huszárnak lenni a forradalom korában.
A Püspök sor, a Gyöngyvirág utca és a Muskátli utca lakóinál javul az utak minősége.
A Solar Decathlon Europe 2019 házigazdája júliusban Szentendre lesz.
Még Dietz Ferenc polgármestersége idején bukkantak az 55 fokos vízre a Pap-sziget közelében.
Csütörtökön tárgyalják ugyanis a képviselők az építési szabályzat módosítását.
Szentendre az országban először és egyetlenként egész hetes programsorozattal népszerűsíti a Magyar Parasport Napját.
Szeretnék elérni, hogy minden strand, kiemelten a szabadstrandok magas színvonalú szolgáltatást tudjanak nyújtani.
A Velencei Karnevál mintájára maskarások lepik el a város utcáit. Az esti koncertek alatt pedig farsangi fénydíszbe öltöznek a Fő tér épületei.