A gyalogosok és a kerékpárosok is örülhetnek, autóval csak érvényes behajtási engedéllyel lehet majd közlekedni.
Védett övezetté nyilvánította az önkormányzat 2016. július 1-től a korzó Péter Pál utca és Lázár cár tér közötti szakaszát - írja a szentendre.hu.
Ezen a szakaszon nem lehet majd várakozni, és csak érvényes behajtási engedély birtokában lehet majd a területre autóval behajtani.
Arra kérik az érintetteket, hogy aki ezen a részen ingatlantulajdonos, használó vagy bérlő és eddig nem rendelkezett behajtási engedéllyel, keresse fel a Városi Ügyfélszolgálatot és adja be kérelmét, hogy ki tudják adni a szükséges engedélyt.
Azok részére, akiknek már most is van engedélyük, hivatalból elkészítik a módosított behajtási engedélyüket. Ezt a jelenlegi leadását követően a Városi Ügyfélszolgálaton lehet majd átvenni.
Megoszlanak a vélemények az autók kitiltásáról
A Facebookon többféle vélemény is napvilágot látott az elmúlt hetekben helyi civilek, művészek részéről. Erdész László, a szentendrei Erdész Galéria tulajdonosa szerint mellébeszélés folyik, mikor azzal indokolják az autók kitiltását, hogy a gyalogosok nem férnek el. Lemérte ugyanis, hogy a Dunakorzó 31 méter széles, ebből mindössze 3,5 métert foglalnak el az autósok és a kerékpárosok közösen. Erdész fotókat is készített, ottjártakor (délután 3 óra) gyalogos alig volt a parton. Nem tartja jó ötletnek a lezárást, a 11-es forgalma szerinte ezzel a lépéssel drasztikusan meg fog nőni júliustól.
Ki kardoskodik a lezárásért ? Sokan, akik beljebb, feljebb laknak és szinte soha nem jönnek le a városba. Jórészt fogalmuk nincs a tényekről, és nem is gondolják végig, természetesen tapasztalatuk sincs csak elméleteik.
- írta Facebook-oldalán Erdész.
Benkovits György festőművész már máshogy látja a dolgot:
Azzal, hogy gázolás veszélye nélkül a Péter Pál utcától a Rév utcáig nyugat-keleti irányban meg lehet közelíteni a partot gyalogosan, babakocsival és még akár kerekes székkel és biciklivel is és nem kell félni korunk leghatékonyabb gyilkosától az autóközeledéstől, ma fontosabb érdek szerintem, mint az, hogy a hazafelé autózó pismányi honfitársunk mielőtt hazaérve lerúgná cipőjét, a korzón elgördülve tájékozódjon arról „mizujság Szentendrén”.
A művész szerint is alkalmatlan a "félig sem kész korzó" kaviccsal leszórt sétánya a közlekedésre, pláne ha a babakocsisokra gondolunk. Úgy látja, a Dunakorzó olyan alábecsült kincse a városnak, amelynek megóvása egész Szentendre érdeke.