Sokan csak a következő két napban mennek ki a temetőkbe, fokozottan készül a rendőrség is.
Sokan csak a következő két napban mennek ki a temetőkbe, fokozottan készül a rendőrség is.
És soha nem is lesz - mondta két hete egy bizottsági ülésen.
A következő napokban viszont már több egymást követő vízszintemelkedés várható.
Aranypénzek, fegyverek és használati tárgyak maradványai is előkerültek a Duna alacsony vízállása miatt.
Műszakilag is egyre több a probléma a 2009-ben átadott uszodában.
Augusztus eleje óta szinte alig esett az eső, és legalább a hét végéig nem is lesz egy csepp sem.
Esténként pótlóbuszok közlekednek Szentendre és Békásmegyer között egész jövő héten.
Az eset kedd reggel történt Pannónia telepen.
Legutóbb augusztus 20-án fakadtak ki.
Azonnali megoldást vár Szentendre vezetése. A MÁV szóvivője szerint az utasok meg fogják szokni az új rendszert.
A vonat elindul, a sorban állók hoppon maradnak - írta Facebook-oldalán Verseghi-Nagy Miklós.
Az ország első igazi ferdekábeles átkelője, a Megyeri híd a mai napig ideiglenes engedéllyel működik.
Budapest határán kívül már csak előre megváltott jeggyel vagy bérlettel lehet felszállni.
Bútor és összehordott hulladék gyulladt fel, nem sérült meg senki.
7 megyére másodfokú figyelmeztetést adott ki az OMSZ a 90-100 km/h-s széllökések miatt.
Budapest északnyugati agglomerációja a főváros környékének legdrágább területe a SMART Ingatlan helyzetjelentése szerint.
Pomáz és Békásmegyer között pótlóbuszok viszik az utasokat karbantartás miatt.
Az önkormányzat tavaly jelentette fel a viccpártot, amely most jogerősen is megnyerte a pert a Fővárosi Ítélőtáblán.
Budapesten kívül előre kell jegyet váltani, kivéve, ha valaki olyan megállóban száll fel, ahol nincs pénztár.
A két hónapos nyári leállás után szerdán folytatódik a lakókkal a személyes párbeszéd-sorozat.